Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések 2022. év AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁVAL MEGVALÓSULÓ FEJLESZTÉSEK, SZERZŐDÉSEK 2022. évben 1. Szállítási szerződés […]
Kulcs Község Önkormányzatának Közbeszerzési Szabályzata 2015. évi közbeszerzési terv 2016. évi közbeszerzési terv 2017. évi közbeszerzési terv 2018. évi közbeszerzési terv 2019. évi közbeszerzési terv 2020. […]
A 2015-ös első közös évünket követően, az akkor elindított munkát, amelyek a település stratégia és az alapvető önkormányzati feladatok, folytattuk. Továbbra is nagyon jól együttműködik a […]
A 2014. évi Helyi önkormányzati választásokon a választópolgárok bizalmának elnyerésével képviselői mandátumot, majd képviselőtársaim felhatalmazása alapján alpolgármesteri tisztséget szereztem. Az adott beszámolási időszak már a második […]
Eltelt a ciklus második éve, eléggé ambivalens módon. Az év első felét a Stratégia mentén végeztük, majd a módszert szüneteltettük. Bevallom, jól jött egy lélegzetvételnyi idő, […]
Ifjúságért felelős képviselőként illetve képviselő-testület felkérése alapján gazdasági bizottsági tagként is dolgozom. Ezen megtisztelés miatt is érzem azt, hogy nem csak a választóimnak, hanem minden polgárnak […]
Tisztelt Választópolgár! Az évvége közeledtével elérkezik a számvetés ideje, mi is történt az elmúlt egy évben. Mint általában minden évben a képviselői munka túlnyomó hányadát az […]
Tisztelt Választóim! Tisztelt Kulcsiak! Az elmúlt egy évben képviselői munkámat a testületen belüli pártalapon alapuló munkamegosztás behatárolta. Testületi üléseken aktívan részt vettem. A közösségi rendezvényeken szintén. […]
Változást elérni a legnehezebb vállalkozások egyike! Tisztelt Választóim! A cím nem véletlen! Az elmúlt időszak itt, Kulcson is igazolta a változásmenedzsment ezen ismert alaptételét! Pedig a […]
Körzeti megbízott rendőr: Boda Tamás főtörzsőrmester: 06-70/944-3149 Kulcs Biztonságáért Polgárőr Egyesület Elnök: Kovács Péter Szolgálati telefon: 06-70/4331676 […]